Bár adná magát az a stílusbravúrnak legkevésbé sem beillő retorikai megoldás, hogy a Zárórával zárjam televíziós portréműsorokat bemutató bejegyzéseim sorát, mégis több érv szól amellett, hogy Veiszer Alinda korábbi műsorával indítsam útjára a nagy portrészemlét.
Egyrészt ez volt az a beszélgetéssorozat, amelynek jelen idejű követéshez és részint megértéshez a mai egyetemista-, illetve pályakezdő generáció – amennyiben fogékony volt rá – már nem számított túl fiatalnak, elfeledéséhez pedig még nem elég öreg. Másfelől a Záróra mind ténylegesen, mind szimbolikusan továbbhordozta magában azokat az értékeket, amelyeket az – okkal – megtépázott hírnevű közszolgálati televízió még az átkosból hozott magával, és amelyekre szigorúan sajtóetikai szemszögből nézve mégis joggal lehetett büszke. Nevesül: a nézők kegyének keresése helyett félig-meddig nevelő célzatú, következetesen érték- és teljesítményközpontú, precizitásra épülő szerkesztői-műsorvezetői attitűd. Harmadszor pedig a műsor hat éve alatt a néző szeme előtt zajlott le az a folyamat, amely során a fiatal, névtelen riporter az ország egyik első számú kultúrújságírójává nőtte ki magát, és aminek eredményeképpen tavaly már senkinek sem kellett megmagyarázni új műsora indulásakor, hogy ki az az Alinda.
A Záróra tipikusan az a műsor volt, amely egy közértékteszten kiakasztotta a mérőt: olyan egyéniségek voltak Veiszer Alinda vendégei, akik tudományos vagy művészeti-kulturális tevékenységükkel a magyar értelmiség krémjét képezték. Ily módon azt a fajta valóban közszolgálati tartalmat garantálta, amely tulajdonképpen ebben a formájában még ma, az M5 elindulását követően is hiánycikknek számít a köztelevízióban.
A késői műsorsáv ellenére a Záróra rendkívül népszerű műsornak számított a maga műfajában. 2011-ben – tehát közvetlenül megszűnése előtt – a Voltfólió kulturális médiadíj közönségszavazásán bizonyult a legjobb televíziós műsornak. Veiszer Alindát – bár több helyütt érték kritikák túlzottnak vélt felkészültsége és adott esetben akár vendégeiénél is hangsúlyosabb szerpeléseiért – elvitathatatlan érdemeinek elismeréseképpen 2008-ban Junior Prima Díjjal, 2012-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia Újságírói Díjával jutalmazták.
Nehéz lenne egyet vagy kettőt találomra kiválasztani a számtalan kiváló beszélgetés közül (Alinda a műsor hat éve alatt közel hétszáz interjút készített), azonban a meghívottak és a jellemző témák skálájának végpontjait kijelölendő álljon itt két példa: egy filozófiai mélységeket karistoló interjú Magyarország egyik első számú kommunikációkutatójával…,
...és egy, a bulvár jelentésmezejét annak igényes, de legalábbis pozitív oldaláról lefedő színészportré:
